2012. április 23., hétfő

A hétvége ismét érzelemdúsra sikerült, de amilyen rosszul kezdődött, annál jobban ért véget. Péntek este táncpróbán voltunk, összeraktuk a bődit a csütörtöki fellépésre és átalakítottuk kicsit Anna centrikusra. Este a Halász Csárdába voltunk egy kisebb társasággal (Zsolti, Imi, Perzsi, Alen, Atás, Pista, Dávid, Klajcsi, Sára meg én), az este nem tartott sokáig, 10 után már itthon voltam. Szombaton ismét csináltunk gofrit, délután pedig egy kicsit Zsoltival voltam, majd estig törit tanultam. 7 körül Anyával mentünk le a tanyára. Mivel Ábel szedte egyedül a jegyet, így rögtön a bejáratnál ott maradtam és segítettem neki visszaadni. Majd mikor Csenge kezdett teljesen bevadulni és köz- és önveszélyes trükköket bemutatni egy szürke műanyag kismotoron jobbnak láttam továbbállni. Ezúton szeretném megdicsérni és az elégedettségemet közzétenni a Különórás fiúkkal kapcsolatban. Nagyon-nagyon jó volt a koncert, összeszedettek voltak, Miki pedig fantasztikusan énekel! Utána jött a The Berries, amin még jobban ámultam. 4 fantasztikus srác, összhangban, teljesen együtt. Jó volt rájuk nézni és szájat tátva hallgatni. Komolyan, nagyon jó volt! Utána mindenki evett-ivott, majd megkezdődött a Collection. Mindenki tudta, hogy minőségi zenére számíthat, de ez a zene valahogy még annál is jobb volt. Szó nincs rá, meg kell hallgatni. Később lejöttek Zsoltiék is, aztán amikor már annyira nevettünk, hogy a betont csapdostuk és már kellőképpen elfáradtunk, valamikor fél 2 körül haza jöttünk. 





Vasárnap délután az eredeti terv a focimeccs nézés volt, de ezt természetesen keresztül húzta a történelem, valamint az időjárás. Egyik percben hét ágra süt a Nap, máskor pedig esik a jég! Szép egy tavasz.... 5 óra körül Anyával elhoztuk Annát hozzánk, átjött Zsófi és addig énekeltünk még egy használható miniatűr magyarbődi csokrot össze nem tudtunk rakni. Majd miután haza vittük Annát, Zsolti jött és végre itt volt este, majd miután ő is hazament, és negyed 12 körül elegem lett az összes létező magyar királyból lefeküdtem aludni. 

Álmosan hétfőnek indult ez a mai, és szinte az összes szabad percünket lekötötte a történelem, amikor is közölték, hogy elmarad a tézé és majd csak csütörtökön írjuk meg .................. " :-) " 
7 óra után bejött Anya meg a húgom a suliba és énekeltünk Annával a nagy előadóban. Alig értem el 2:50es buszt.... most pedig német illetve angol fogalmazást kéne írjak, de különböző kibúvókat keresek ezek alól, mint például blogot írok!

 ... a legújabb, legkedvesebb:


2012. április 19., csütörtök

milliók szenvednek, hogy a gazdagokat lássuk szebbeknek

Csodával határos módon a kémia dolgozatom négyes lett, a fizika pedig (ami egyértelmű egyesnek indult) hármas fölé (amit még mindig nem értek, hogy miért nem négyes alá). Egy ponton múlt csak a négyes, de ez már csak nézőpontkérdés. A hétfőn írt magyar ötös lett, ma pedig írtunk matekból, ami majd kiderül. Holnap pedig egy német tézé. Ezenkívül tegnap délután a Bánk bánnal szórakoztattam magam. Annyira nem szeretem az ilyen típusú olvasmányokat, főleg ezzel a régi magyar nyelvezettel.
Holnap már péntek, ami igen jól jön, mivel kezd megint kicsit sok lenni ez az iskola téma. Szombaton Collection és társai, az egész vasárnapom el fog menni a hétfői töri tézére tanulással (előre utálom!), majd jövő csütörtökön Bélás Zenedélután, amire ezennel mindenkit sok szeretettel meghívok ... !
Pár hete a Petőfi Népében benne volt egy cikkem, valamint a Snassz-nak az újságjában benne voltak a Vol 1-es fényképeim (szeretem ezeket az egy perces hírneveket :-))
 
 

2012. április 16., hétfő

megáldva és leköpve mindenütt

A múlt hét viszonylag gyorsan elröppent, bár a péntek délelőtt kicsit mindig hosszabb az összes többinél. Iskola után jött értem Zsolti Bajára és nagy lendülettel célba vettünk Pécset. Bő egy óra alatt ott voltunk, majd egy nehézkes parkolóhely találás után bementünk az Árkádba. Két órát voltunk bent, fel-alá járkáltunk az üzletek között. Az egész épület dugig megtelve, a sorok között nehéz volt járkálni, ahol  az emberek birkamód viselkedve a másikkal nem törődve, a táskáját lelökve "vásároltak". Ráadásul akkor kezdődtek a Glamour napok, ennek köszönhetően még többen voltak. Két óra nézelődés után sarkon fordultunk és átmentünk a Plázába. Nagyjából 50 ember lézenghetett bent, azok is a mozira vártak. Félelmetes, hogy az Árkád ennyire eltudja venni azt a fogyasztói kört, akik egyébként első sorban biztos, hogy a Plázába mennének. A mozi az egyetlen forgató ereje az egésznek, meg talán a Mc'Donalds. Ez is érdekes dolog, hogy a Meki mellett, az embernek tényleg ott van a választási lehetősége a kontinensek ízei között és még sem eszik kínait, vagy ázsiai ételt, hanem úgy dönt, jó lesz a műanyag. Ezzel mi sem voltunk másképp, gondolva olyan ritkán eszik az ember (legalábbis mi) gyors kaját, hogy ennyitől "nem lesz semmi baja" alapon, mi is azt választottuk. És lám a sok ember lehet mind ezt gondolja, így a Meki bevétele az egekbe szökik, a 15 perc szavatossági idejű sajtburgertől és a vizezett kólától. Egyébként én szeretem a Mekis kaját, annak ellenére, hogy meg van a véleményem róla és a világ legnagyobb papírpazarló dolgának tartom. Nagyjából 30 perc alatt bementünk azokba az üzletekbe, ahol úgy gondoltunk akad jó dolog. Vettem magamnak két felsőt és egy cipőt. Hisz ez volt az eredeti cél: cipőt kell venni! Beültünk a 6 órási Amerikai Pitére. Szerintem ez a legjobb része a pitének, bátran merem ajánlani mindenkinek, persze csak annak, aki szereti az efféle humort és nem tartja undorító dolognak, hogy  a Stifler beleszarik a hűtőtáskába ... 8 óra után jöttünk ki a moziból. Beugrottunk a teszkóba, mert nekem halaszthatatlanul szükségem volt ásványvízre. Haza felé még az eső is eleredt, de ettől függetlenül nagyon jót beszélgettünk hazáig, és nagyon jó volt az a nap... ! :-)


Szombaton  semmi említésre méltó sem történt, azon kívül hogy a saját eszemmel kitaláltam, hogy csináljunk gofrit, és ezt az ötletemet még az sem hiúsította meg, hogy az elsőt beleégettem a sütőbe! De aztán rájöttem a taktikára és azóta nagyüzemi nutellás illetve málnalekváros, tejszínhabos gofrigyártás zajlik itthon. Vasárnap 8 óra után felkeltem tanulni, majd délben rosszullétig ettem magam kakaspaprikásból. Délután lent voltunk a tanyán segítettem a Böginek Collection plakátot csinálni. Szóval ezúton is szeretnék mindenkit meginvitálni szombatra a tanyára! Később lesétáltam meccsre, Zsolti nem játszott mivel valami rejtélyes okból kifolyólag fáj a lába, de azért (nem ezért, hanem ennek ellenére) nyertünk. Este pedig Holiday nézés, hajmsosás, fekvés, alvás ...

A mai hetet egy rettenetesen hosszú kémia órával kezdtük. Írtunk magyarból, futottunk a szigetbe 600 métert (hála Bettinek idén jobbat futottam mint tavaly ; kis lépés az emberiségnek, nagy lépés nekem!) és kétszer negyvenöt percben hallgathattam életem legjobb humán óráját. Villonról tanultunk. Eddig is szerettem Villont, de ez most csak tetőzte a dolgokat. Szerintem nagyon érdekes az akkori francia országi közélet, az az érzés, hogy tulajdonképp tényleg felesleges felépíteni az életedet, becsületes polgárként élni, tisztelni és szeretni másokat, bármilyen magas rangot megszerezni, drága ruhákban járni,  gazdagnak lenni és küzdeni az álmaidért- amikor bármikor megdögölhetsz a pestisbe.... Ez persze kivetíthető a jelenkori társadalomra is (pl. bármikor elüthet egy autó), de ilyen mérhetetlen nagy pesszimizmusban nem lehet élni, akkor pedig nem volt mit tenni.

Ebből adódik a mai zene is:


__________________________________________________________

A mai nap számomra legfontosabb üzenete az , hogy tizenhatodikát írunk.
 Az pedig immáron másfél éve volt ...

2010. szeptember 12.
(22:53) Zsolti: veled komolyan szeretném, csak nem tudom azt, h nem vagy-e túl fiatal ,az egy dolog h okosabb vagy és többet tudsz az életről mint akármelyik, de mi van ha mondjuk majd egy év múlva meggondolod magad....én meg majd ott maradok fülig szerelmesen....


2012. április 11., szerda

nyuszi

Kicsit elmaradozott a virtuális életem, de ennek több oka is van. Elsősorban az iskola (mert azt ugye mindenre rá lehet fogni), aztán, hogy a húsvéti szünetben (ne nevezzük szünetnek!) jobb dolgom is akadt, másrészt mert a gépem annyira lassú, és annyira tele van, és annyira vírusos, ezért annyira nincs is kedvem leülni elé és azt várni, hogy mikor kapcsol ki magától- úgy döntött, önálló életet él! De ha minden igaz, már nem sokáig kell vesződjek vele! Vesszen az ember éljen a gép!

Két hete pénteken Zsoltival pizzáztunk itthon, ahol az íróasztalom remekül helyt állt, mint éttermi asztal. Szombaton voltunk Szabadkán. 7 óra után indultunk és csak késő délután értünk haza. Beszereztünk a tavaszi illetve egy két nyári ruhát és még sok-sok hasznos és kevésbé hasznos dolgot. Kár, hogy az ember nem tudja megengedni magának, hogy minden hétvégén temérdek mennyiségű pénzt költsön ruhára. Vasárnap a mamának volt a szülinapja, így a család együtt ebédelt a malomba ünneplésként. 




Aztán hétfőn még írtunk egy kémia dolgozatot, szerdán pedig már Bélás nap volt. A Szépségfarmunk nem úgy szuperált mint ahogy azt mi elterveztük, de nem baj, így legalább voltam más programokon. Az Underground, Liliék által szervezett szabadtéri program bizonyult a legjobbnak, ehhez kétség nem fér. Énekelt Anna, ami már eleve külön élménnyel ér fel, Torma rappelt, fellépett a Stück és még további tehetségét megmutatni kívánó bélás és külsős ember. Voltam táncházban, ahol a tanárok együtt délszláv táncokat táncoltunk. Nagyon jó volt!  Déltől az osztályban majdnem egy órán keresztül beszélgettünk Réti tanár úrral, ami meglepően jó volt. Biztosra veszem, hogy az iskolán kívüli életben a tanulók nagy része sokkal jobban kijönne a tanárával, ha tudná milyen a tanórán kívül. De hát tanár és diák nem szórakozik együtt, ezért ilyenre nem kerülhet alkalom... meg lehet, hogy ez már cikinek számít ebben a modern világban, a fene se tudja! 


A szerda délután, péntek este intervallumot inkább  nem firtatnám. Nem ilyenre terveztem, de szerencsére túl vagyok az ilyen mesenézős, sírdogálós, csoki evős napokon is. 


Ami említésre méltó az az, hogy sokat voltunk lent a tanyán. Egyik nap festeni, illetve fát pácolni. Valamint métázni, amiből a rossz időre való tekintettel csocsóbajnokság lett, így bőrkeményedés van a kezemen a csocsókartól! Péntek este voltunk a Halászba vacsorázni, majd egy fergeteges presszós buliban, ahonnan fél 12 körül már haza is jöttünk.


Vasárnap délután Zsoltinál voltam filmet néztünk, és mivel az idő is kicsit hűvösebbre fordult jó volt kicsit bent lenni is. Este a fiúk a Tibiéknél "alapoztak" amit én úgy döntöttem kihagyok, inkább hajat mostam, fürödtem és nyugodtan elkészültem a bálra. Bementem a presszóba, majd fél 12 körül  mentünk át a bálba. A bálban jól éreztem magam, sokat táncoltunk, és egy-két incidenst és a hajnali hóesést leszámítva tényleg jó volt. 



Hétfőn reggel arra keltem, hogy a táncos lányok egy része már itt volt. Felöltöztem, itt volt unokaöcsi locsolni, aztán nem sokára megérkeztek a táncos-gitáros fiúk is. Nem volt túl jó idő, de ők nem kíméltek, a bugyink is szódás lett. Köszi fiúk, idén sem fogunk elhervadni! Locsolkodás és az azt követő szárítkozás után lovaskocsival lementünk ismét a tanyára, ahol felraktuk főni a babgulyást. 3 óra körül ettünk, addig és utána is nagyon jól elvoltunk! Este felé Zsoltival felsétáltunk majd késő estig itt volt ... :-)






Tegnaptól pedig megint kezdetét vette a mókuskerék. Fizika doga, angol doga, töri doga, jövő héten magyar meg föci ... és ez a sor még bővülni fog... Ezenkívül délután itt volt Bögi, akivel plakátot terveztünk a tanyás bulira, majd voltam gitározni, este pedig Zsolt napot tartottunk. 



most pedig következzék a zene ajánló: